A pécsi sör, amely még Brüsszelben is hódít!
Sörforradalom indult meg Baranyában az elmúlt években, hogy minőségi alternatívát nyújtson a nagyüzemi „sörök” mellett a fogyasztóknak. Sorozatunkban olyan baranyai sörmestereket mutatunk be, akik hagyományos alapanyagokkal dolgoznak. A Pécsi Sörfőzde a nagyok közül az első, amely száműzte a pótanyagokat, és a minőség jegyében ötödére csökkentette a termelését.
Delirium Tremens – ez az a brüsszeli kocsma, ahol a világ minden országából legalább egy sör kapható, és ezzel Guinness-rekorderek lettek. Egy kis utcából nyíló sikátor alig észrevehető szegletében csak egy a rózsaszín elefántos cégér jelzi a kocsmát, szemben a híres pisilő kislány (Jeanneke Pis) szoborral.
A kocsma arra büszke, hogy több mint kétezer sörből választhatunk, a Pécsiek pedig arra, hogy Magyarországról csak a Pécsi Szalon az egyetlen az itallapon. Ezen még a Pécsi Sörfőzde új vezetése is meglepődött, mert először tőlünk értesültek róla. A kocsma még a kétezres évek közepén saját maga választotta ki a Szalont az akkori magyar sörkínálatból.
A Szalon azóta csak jobb lett, sőt a mára minden felesleges adalékanyag kikerült belőle. Pécsi Sörfőzde termék kínálata teljesen megújult amióta 2017-ben újra magyar tulajdonba került a cég, amely az egyik legtapasztaltabb söripari szakembert, Vecseri Beátátát szerződtette. A sörfőzde Kutatási- és Fejlesztési Igazgatójához fűződik a magyar söripari képzés rendszerváltás utáni beindítása.
Beáta 18 évesen, egy május elsejei felvonuláson, rekkenő hőségben ivott először Kőbányait, annyira kiütötte, hogy megfogatta, soha többet nem iszik sört. Ehhez képest elragadta a sörfőzés, miután az Veszprémi Egyetem elvégzése után tanítani kezdett.
– Vegyészként nem volt élelmiszeripari tapasztalatom, amikor a budapesti Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolába kerültem. Éppen a sörös képzésben volt üresedés. A szakmai fejlődésemet nagyban segítette, hogy sokat jártam gyakorlatra a tanulókkal, ami jelenleg Dreher, akkor a Kőbányai sörgyár volt. Ez volt a legjobb iskola számomra is, nagyon sok mindent meg tudtam tanulni. Nem sokkal később született egy határozat, hogy minden élelmiszeripari képzésnek létre kell hozni a felsőoktatási képzését is. Így kerültem kertészeti egyetemre, ahol 1990-ben megalapítottuk a sör és szeszipari tanszéket. Ezen a szakon számos söripari szakembert neveltünk ki, akik mind a nagyüzemi, mind a kisüzemi és kraft vonalon megállják a helyüket – mondta a Pécs Aktuálnak
Vecseri Beáta, aki a nulláról indult el, mindössze egy íróasztalt kapott, és csaknem 30 év alatt egy európai színvonalú sörmester képző tanszéket épített fel.
A sörfőzési tanulmányait Bajorországban is erősítette. A Müncheni Egyetem sörfőzdéjében tanult. Ez a Freisingben lévő Weihenstephaner, amely a világ legrégibb főzdéjének számít 1040-es alapításával. Legnagyobb sörös élménye pedig Kínához kötődik, a pekingi sörgyárhoz, ahol európai technológiával egy helyen annyi sört főznek, mint Magyarország összes főzdéjében. Egy kisüzemi tibeti sörgyár is mély nyomot hagyott benne, ahol többezeréves recept alapján jak-trágyával fűtött berendezésben készül az árpasör.
– Bajorországban sok hasznos dolgot tanultam a láger sörök elkészítéséről, amelyek a kedvenceim lettek. Rájöttem, hogy a globalizált receptek csak ott működnek, ahol előszőr főzték őket, ezért akkor lehet jó sört főzni itthon, ha a recepteket a helyi vízhez és alapanyaghoz igazítjuk.
Kedvencem a búzasör, de régebben erre úgy illett válaszolni, hogy az amiből sok van, hideg és olcsó.
Sajnos a magyar átlag sörfogyasztó még nem szabadult ettől a felfogástól, de remélem, ha mi is minőséget készítünk, akkor jó irányba befolyásolhatjuk a közízlést – tette hozzá a Vecseri Beáta, aki két éve ment nyugdíjba, de egy nappal később már a Pécsi Sörfőzdében kezdett.
– Sok ajánlatot kaptam, de ez állt közel a szívemhez, itt megfogadják a tanácsaim, és egy húron pendülünk a tulajdonossal.
“Ráadásul ez az egyetlen nagy magyar sörfőzde, amely teljes egészében magyar tulajdonban van.”
Forrás: PÉCS AKTUÁL