A Pécsi Tudományegyetem a Pécsi Sörfőzdével együttműködve négy féléves posztgraduális képzést indít 2023. februárjától. A képzés során a hallgatók megismerik a sörkészítés folyamatait, berendezéseit, a minőségbiztosítás és az érzékszervi minősítés módszereit, a termékfejlesztés folyamatát, a világ sörgyártásának szerkezetét, a magyar söripar sajátosságait. Betekintést kapnak a sörtörténelem, sörkultúra és gasztronómia témakörbe. A söripari vonatkozású ismeretanyag mellett a korszerű gazdasági, marketing és jogi- és adózási ismeretek elsajátítása révén lehetőségük nyílik arra, hogy önálló vállalkozóként megjelenjenek a sörpiacon.
A képzésben résztvevő oktatók a PTE karközi együttműködése révén az adott szakterületek elismert munkatársai közül kerülnek ki. A sörgyártást és a sörgyártáshoz kapcsolódó tantárgyak oktatását a PSF nemzetközi szinten is elismert, felsőoktatási gyakorlattal rendelkező szakemberei végzik. Emellett az egyes tantárgyak keretében sok olyan előadót (sörfőzde tulajdonosokat, kereskedőket, marketing szakembereket stb.) ismerhetnek meg, akik egy-egy óra keretében saját személyes tapasztalataikon keresztül mutatják be a tananyagok gyakorlati vonatkozásait.
A képzés gyakorlatorientált. Az Egyetemen és a Sörfőzdében elvégezhető laboratóriumi gyakorlatok mellett a Sörfőzde (Magyarország legnagyobb kisüzemi sörfőzdéje) termelési egységeiben ismerhetik meg a sörgyártás gyakorlati vonatkozásait.
A szakmai látásmód kiszélesítését szolgálják a félévenként megszervezett tanulmányi szemlék, amelyek során malátagyárat, korszerű söripari nagyüzemet és „craft” sörfőzdéket látogathatnak meg. A látogatások nem csupán az eltérő üzemméretekből adódó technológiai sajátosságokat megismerését szolgálják, hanem lehetőséget adnak a gyakorló szakemberek és a hallgatók közötti eszmecserére.
A képzésre történő jelentkezés feltétele legalább az alapképzésben (vagy főiskolai képzésben) szerzett oklevél. Az agrár képzési területen szerzett mérnöki, vegyészmérnöki vagy biomérnöki alapképzésben szerzett oklevél birtokában a hallgatók sörfőző mester szakmérnöki oklevelet, az egyéb felsőoktatási oklevéllel rendelkezők szaktanácsadói képesítést szerezhetnek.